könyvtéka 2023

(köszönés hiánya) Általában nem jön össze az 1k/h, azaz az egy könyv per hét fogadalmam, így 2023-ban ezt el is engedtem. Erre tessék, teljesült. Hálám jeléül a sors felé hoztam egy rövid összefoglalót per válogatást a legjobbakból, mely lista persze teljesen szubjektív. Az összes, szám szerint 56 könyvet meg a végén találod meg.

(szép)irodalom

Extensa

Egész évben ez lepett meg a legjobban! Műfajilag regény, gyakorlatilag szinte besorolhatatlan: egy elképzelt jövőben játszódó történet, mely valójában olyan, mint a múlt, és ha ez nem tűnne elég zavarosnak, sokáig ki sem derül, hogy ez nagyon fontos képtelenség, aminek a szálai egyszer majd összeérnek. Nem, nem időutazós könyv és nem is sci-fi, emellett az emberi oldala sokkal meghatóbb, mint a (nem is nagyon erőltetett) tudományos, így bátran ajánlom mindenkinek. Az egészben az a legnagyobb vicc, hogy a 2023-as Poketes kiadást megelőzően ez a könyv már megjelent magyarul 2012-ben! Hogyan élhettem nélküle?

Vonnegut-univerzum

Én vagyok a büdös paraszt, hogy eddig nem olvastam semmit Vonneguttól, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy a létező összes művét próbálom levadászni. A magyarul megjelent könyveinek idén kb. a 35%-át sikerült elolvasnom, így legjobbat csak ezek közül emelhetek ki, ez pedig nem lehet más, mint a Titán szirénjei (Az ötös számú vágóhíd még nem került sorra, állítólag ennél már csak az jobb). Őrületben ezzel csak az Időomlás veszi fel a versenyt, amit még úgy is érdekes volt olvasni, hogy a szerző összes művére vannak benne visszahivatkozások. Arra jöttem viszont rá, hogy a Vonnegut-univerzum időtlen és kortalan.

marketing

kedves kis hibák sorozata

Nem szeretem a tagadólag megfogalmazott állításokat és címeket, mert olyan korlátosak... A Hogyan ne tervezz című könyvet is ajándékba kaptam, és sokáig csak állt az asztalomon, mert úgy voltam vele, hogy mások hibáit nagyon könnyű "szakérteni", pláne a marketingben. Tele van a padlás tudorok kampányelemzéseivel, mert utólag mindenki okos. Aztán elkezdtem olvasni a 66 konkrét témát, és a témákkal kapcsolatos esettanulmányokat feldolgozó munkát, és hamar kiderült, hogy Les Binet és Sarah Carter nem kispályások. Rettenetesen tanulságos mindaz, amit ebben a kötetben egy fél élet munkájával összegyűjtöttek, ráadásul az esetek döntő többségében mérésekkel, konkrét adatokkal támogatták meg az állításaikat. A legjobban talán a márkahűséggel, márkával kapcsolatos tévhitek eloszlatása fog neked is tetszeni, amiről a következő ajánlásom is szól...

néha a vakvágány a nyerő

Rettenetesen félreértett téma ez a "márka" meg "márkahűség" történet, főleg idehaza, ahol ez az egész branding sztori még mindig a mesterkélt "márkaépítésben" merül ki, amiért jó sok pénzt le lehet akasztani azokról, akiknek nincsen márkájuk, vagy azt hiszik, hogy nincsen nekik. Mindezzel szemben itt van nekünk Alex Wipperfürth könyve, az Eltérített márkák, amiben konkrét példák tömkelegén keresztül bemutatja, hogy igazából soha nem a szakszerű, nagykönyv szerinti márkaépítés vezet eredményre, hanem az, ha a fogyasztók maguk kezdik el kitalálni a brandet. Lebont egy tonna tévhitet a mágikus márkahűséggel kapcsolatban is, mely többnyire nem érzelmi, hanem egyszerűen gyakorlati-egyszerűsítési kérdés. Hiába 2008-as munka, a benne levő igazságok mit sem változtak azóta...

pszichomókolás

választások (nem parlamentiek)

Marketingesként tulajdonképpen csak két dolgunk lenne: megteremteni az igényt a szarokra, amiket el akarunk adni, aztán megérteni azt, hogy miért nem vették meg őket. Utóbbiban fog nagyon sokat segíteni Barry Schwartz könyve, amiről egyébként küldtem már neked levelet. Ne tévesszen meg, hogy ezt 2006-ban adták ki: az emberek az utóbbi pár-tízezer évben nem sokat változtak. De hogy jól kitoljunk velük, a körülöttük levő világot szépen átgyúrtuk, amitől nem csoda, ha éppen úgy megőrülni látszanak, mint az Alföld végtelen síkjaira kipottyantott kőszáli kecske. A kereskedelmi folyamataink minden szintjén jelen levő döntési mechanizmusok (meg)értése szerintem sokkal fontosabb, mint akármilyen marketinges szuperskill vagy programismeret.

tudománykodás

tombol az MI

Nyakig a mesterséges intelligencia hisztijében (és térhódításában) vagyunk, de őszintén elképedek, hogy a témával kapcsolatban áradó rengeteg újdonság néha hogy meglep például marketing-szakmabelieket. Pedig nekik aztán pontosan tudniuk kellene, hol tart ez a történet, és miért, már csak az olyan könyvek miatt is, mint például Marcus du Sautoytól a Kreativitás kódja. Az van ugyanis, hogy ma már az oly lenyűgöző nyelvi modellek és generatív MI-k világán túl felsejleni látszik az általános mesterséges intelligenciák kora, azaz az ember értelmi színvonalát produkálni képes programok időszaka. Hogy ez hogyan jön létre, arról a szerző a kreatív alkotás témakörein át ad összefoglalást, elmagyarázva például, hogy ma már miért győznek le minket a gépek bármilyen táblajátékban, és miért tudnak halott zeneszerzőknek új számokat írni.

gazdaság és politika

Spindiktátorok

Fájó emlék, hogy a Balaton partján kezdtem el és fejeztem be ezt a kötetet, mert annyira találóan és éleslátóan írja le azokat a demokráciát, a demokrácia szellemét és általában a köztársaságok fogalmát ügyesen kisiklató és zsebre rakó rendszereket, amilyennek sajnos tökéletes mintapéldája üzemel nálunk is, kicsit megkeserítve így a nyaralásom. A könyv széles nemzetközi forrás-merítéssel pontról pontra és módszerről módszerre követi végig a popularizmusból táplálkozó, valójában persze éppen azzal ellentétes valóságot létrehozó, szűk hatalmi elitek által kisajátított rendszerek világát, amik annyira magabiztosan gyakorolják a saját hatalmukat, hogy az sem zavarja őket, ha ilyen könyvek jelennek meg a könyvesboltjaikban. Tanulságos.

Tim Marshall trió

Marshalltól a három szorosan összefüggő, igen vaskos és részletes kötetet, A földrajz fogságábant, A földrajz hatalmát és a Falakat is nagyon erősen ajánlom, akár egymás után is. Bármilyen messzire is jutott a technikai civilizáció, akármilyen összekapcsolt is a világ, a politikai és gazdasági folyamatokat, a globális sakktábla lépéseit, a klímaváltozást, a háborúkat, a migrációs hullámokat és bizony még az akkumulátor-gyárak építését is mind-mind azok a természetes határok szabják meg, amik évezredek óta az emberiség sorsának alakítói. Ezeket, azaz a földrajzot magát kisebb-nagyobb mértékben az ember már átszerkesztette, de mindez semmi azokhoz a természetes alakítókhoz képest, amik még nagyon sokáig fogják országok és kontinensek sorsát eldönteni. Már csak azért is nagyon érdekes sorok ezek, mert az egyszerű, de gyakran elfelejtett összefüggésekből könnyen levezethető korunk két háborúja, az Ukrán-Orosz és az Izraeli-Palesztin is. Ha már ukrán helyzet: bátran ajánlom a szintén idén terítékre került Oroszország-feladványt is Hodorkovszkij tollából, mely nagyszerűen bemutatja, hogyan juthatott az egykor szuperhatalmat vezető Oroszország oda, ahol most tart.

fotográfok

mini Minoxok

Mindenki látott már Minox kamerát, csak nem tudja. Ezek azok a pici, elegáns, többnyire ezüst színű kémkamerák, amikkel James Bond a titkos iratokat fotózta és lopta. Kevesen ismerik viszont a Minox mögött álló zseni, Walter Zapp történetét, mely kontinenseken, rendszereken és generációkon át összefonódott az általa teremtett ikonikus termékkel. A Spycamera - The Minox Story egy olyan korszak technikai kuriózumaiba enged bepillantást, amikor még nem volt mindenkinél okostelefon és digitális kamera, és az emlékek megörökítése a vegyszerek, a film és a papír dolga volt. Boldog békeidők, nagyszerű ötletek, érdekes sorsok, nem csak fotósoknak.

csalódások

Nem lenne igazságos, ha nem írnám meg, hogy mik NEM tetszettek idén. Voltak bizony komoly csalódásaim. Az első a Dreher-szimfónia, amit nagyon-nagyon vártam, aztán meg már azon imádkoztam, hogy a végére érjek. Először is: rettentően terjengős, viszont cserébe az összes kor- és jellemrajz felületes és klisés. Sok helyen ismétli magát a szöveg, visszautal nyilvánvaló részekre. Másodszor: szinte semmit sem árul el a lényegről: a történet kifolyik az olvasó kezei közül, de a Dreher birodalom növekedésére csak utalások vannak, konkrétumok nélkül. Hiányoznak az izgalmas részletek. A sztori lazán van kötve az elmúlt 200 év eseményeihez, közhelyekkel tele, lóg az egész a levegőben. Persze, ez egy családregény, de annak meg a szöveg lapossága miatt nagyon kevés. Véletlenül se vedd meg, bármilyen szép a kivitele.

Mikó Csaba Égető című könyve úgy kerül a nyehh listára, hogy azért közben ajánlom is olvasásra. Fáj érte a szívem, mert a régi gangos házak valóságát és misztikus fikcióját keverő, egyébként rengeteg (kiaknázatlan) lehetőséget rejtegető és tényleg sok helyen izgalmas könyv a végére valahogyan semmilyen élménnyé válik. A sztori nem nagyon kerekedik ki, a főhős jellemfejlődése pedig elveszik a fejezetek között, és csak ugrásokat érzünk. Nem sajnálom a rá szánt időt, de nem olvasnám újra. Lehet hogy a csalódottságom abból is táplálkozik, hogy megszállotja vagyok egy ideje a régi belső udvaros bérházaknak...

A kreativitás kódját nem azért fóliázták le a Libriben, mert bármi liberális lenne benne, hanem hogy ne lehessen belelapozni és így egyáltalán megvegye valaki. Általam szintén nagyon várt könyv, amit - nem viccelek - egy délután alatt ki lehet olvasni, és a tartalma - szó szerint - elférne egy A5-ös kockás füzetben. Röviden összefoglalva: orbitális bullshit-parádé, amit igyekeztek egy minimalista és minőségi dizájnba foglalni (utóbbi is elég erős fail, mert a szövet kötés szinte bármitől azonnal koszolódik - reason of the nylon). Kevés könyvemet adom el olvasás után, de ez azonnal ment a levesbe.

összességek

Végül pedig a teljes, 56 elemes lista, hátha találsz olyat, amit nem emeltem ki, de neked tetszeni fog:

Ha tetszett ez a levél,

bátran küldd tovább barátaidnak és ellenségeidnek is, vagy buzdítsd őket arra, hogy iratkozzanak fel, mert lesz még ilyen merényletem ellened.